Rólam

Horváth Mónika vagyok, a Liget Lábápolás tulajdonosa, pedikűrös szakember.

Egészségügyi szakközépiskolai tanulmányaim alatt az volt a szakmai mozgatórugóm, hogy a kórházi ellátásra szoruló páciensek a lehető legjobban, legkomfortosabban érezzék magukat. Mindig nagyon kiszolgáltatott helyzet, ha egy betegséggel, vagy problémával segítségért fordulunk, amit csak az tud feloldani, ha azt érezhetjük, hogy van akire számíthatunk, aki megért minket, és átérzi a helyzetünket.

Végül az élet másfelé sodort, de ez az érzés megmaradt, szeretnék támogatást nyújtani. A civil életben erre meg is találtam a módot, ám egyre inkább hiányzott, hogy a munkámban is ezzel foglalkozzak.

Így találtam rá a pedikűrös hivatásra, amit nagy szenvedéllyel végzek, és folyamatosan képzem magam, hogy vendégeimnek mindig a legjobb minőségű kezelést biztosítsam.

Minden vendégem más, így mindenkinek mást jelent a lábai ápolása is. Van akinek a lelkének segít, ha puha talpakkal térhet haza, van akinek már valamilyen elváltozás nehezíti a mindennapjait, és a kellemetlenség, fájdalom megszüntetése érdekében keres meg. Egy közös bennük, bizalmat szavaztak nekem, és én igyekszem, hogy mindenki elégedetten, és jó érzéssel távozhasson tőlem.


A testi és lelki egészségünk nem választható külön, így ugyanolyan fontosnak tartom az esztétikai pedikűrt, mint  a problémás lábak ápolását, gyógyítását.

A kezelést mindig egy 10 perces talpmasszázzsal zárom, melyhez a bőrtípusnak megfelelő professzionális krémet használok, így egyszerre táplálom a bőrt és a lelket is. A krém a bőrbe masszírozva ápolja a bőrt, a masszázs serkenti a vérkeringést, az érintés pedig segít ellazulni egy fáradt napon.

Ha a bemutatkozásom alapján Ön is szívesen választana engem pedikűrösének, keressen bizalommal időpontért.

Telefonszámom: 0620 361 2776





Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.